Sketch on phone..........
16 évvel ezelőtt, mikor az első mobiltelefonunkat megkaptuk, (antennás tégla ericcson, szigorúan 1 soros quartz kijelzővel) még nem gondoltam volna, hogy az addig olyannyira nem áhított ezköz, majdhogynem mindennapi hasznos és szórakoztató társam is lesz egyben. Épp a minap találtam rá egy alkalmazást, ami sokak számára talán ismert, de én aki 5 év után cserélte le a telefonját egy érintőkijelzős okostelóra, kifejezetten újdonság volt.
Mivel én nem irtózom a digitális rajzolás bárminemű alkalmazásától, (igaz nem alkotok vele szépen, de hát kézzel sem megy jobban:)) kifejezetten jóleső érzés volt, hogy az addig számomra idegen (hú de nem akartam nem gombos telefont venni) felület egyből barátságos lett.
Mingyá firkáltam is vele egy két vázlatot, újabb hasznos tulajdonságát igénybevéve a nagy kijelzőnek, és már tényleg csak azt várom, hogy mikor raknak a telóba matrica nyomó mikro printert is, hogy akár névjegyet is nyomathassak a munkáimnak bárhol-bármikor. Igaz, nem éppen környezetbarát technológia, de ha úgy vesszük a vázlatfüzet sem épp erdőkímélő megoldás.
Ezen lehet vitatkozni, én mégis be kellett hogy valljam magamnak, IGEN cybergyerek lettem vénségemre:)