„Értsék már meg, hogy jelen pillanatban nem tudunk többet befogadni!” Fakadt ki a purgatórium 682. ügyintézője, a túlvilág 15623/258-as körzetében, és dühödten húzta le a redőnyt irodája előtt, mikor újabb „szállítmányt” akartak a nyakába sózni a „futárok”. Általában 100 ügyintéző jutott 100000 lélekre, de az utóbbi évtizedekben a megháromszorozódott lélekszám miatt az ott szolgálatot teljesítők túl voltak terhelve. Nem elég, hogy a civilizáció miatt rengeteg lélek pusztult el oktalanul, balesetek, erdők kivágása, szórakozásnak, sportnak és egyéb tevékenységek végzésének közepette, de a csúcsragadozónak kikiáltott emberek is napi szinten ölték egymást, és önmagukat mindenféle mondvacsinált ürüggyel, vagy véletlenül, felgyorsítva a beállított természetes kőrforgást. Ráadásul elképesztő energiákat fektettek a természetes halál megakadályozásába, ami így különösen nagy ellentmondásokhoz vezetett. Mindebben ráadásul szerepet játszott a hit is önnön fontosságukban, miközben pont azt a lélektani fejlődést hátráltatták ezáltal, amiben hinniük kellett. Az ügyintézők a túlvilágon hiába folyamodtak kérelemmel még több munkatársért a felsőbb hivatalokban, az alkalmassági vizsgán egyre több önkéntes lélek bukott el. Vagy azért, mert nem voltak elég érettek a döntéshozatalra, vagy pontosan azért, mert munkájukat nem fejezték be odaát, és vissza kellett térniük. Ugyanis a purgatóriumban azok a fizikai léten már sokszor átesett, tapasztalt és felfejlődött lelkek láttak el szolgálatot, illetve hoztak ítéletet a testüket vesztett lelkek felett, akik visszatérése a fizikai síkra szükségtelenné vált. Ők dönthették el, hogy az adott léleknek melyik tisztítási folyamaton kell átesnie, illetve vissza kell-e még térnie a halandó cirkulációba. De a túlterheltség, sokszor hirtelen hozott, idő hiányában át nem gondolt döntésekre késztette őket, ami újabb komplikációkhoz vezetett. Időnként hatalmas megtisztított lélek készlettel rendelkeztek, máskor meg alig győzték a hirtelen megugrott népességszámot ellátni megfelelő lelkekkel, és ez szép lassacskán a kialakult rendszer harmóniájának, és egyensúlyának felborulásával fenyegetett. Ilyen volt legutóbb a pusztító világháború utáni hatalmas népességnövekedés, amihez a legtöbb megtisztított lélek még nem állt készen. Folyamatokat átugorva alacsony fejlettségű lelkek versengtek a sok tapasztalatot szerzett, de újra visszatérésre kényszerülő lelkekkel. A növekvő pozitív hatások exponenciálisan növelték a negatív hatások megjelenését is.
A különösen túlterhelt időszakokban, amikor a negatív hatásokból származó romboló erők a tetőfokukra hágtak, kiugróan sok haláleset történt. Gyújtogatás, tömegkatasztrófa, terrorcselekmény, járvány, háborúk, öngyilkosság, ipari kitermelés és így tovább, aminek az eredménye a halandó lelkek tömeges pusztulása, beleértve az utolsó hangyától, a növényeken át, a feldolgozott szarvasmarhákon keresztül egészen a magát felsőbbrendűnek tartott emberekig. Pedig nem voltak felsőbbrendűek, csak azon fejlődésük szakaszában más képességeket kaptak az univerzum törvényeit szabályzó ügyosztálytól, mint a tőlük eltérő életformák. Ezekben az időszakokban történhetett meg az, hogy a lelkek begyűjtésével megbízott futárok technikailag visszadobták a feladónak a szállított lelket, vagyis a lélek visszakerült a testébe. Ezeket az esteket minősítették csodának az emberi lények. Halálos betegségből váratlanul meggyógyult emberek, sikertelenül végrehajtott öngyilkosság, képtelenül megúszott fatális balesetek túlélői, ezek lényegében nem egy új esélyt kaptak az élettől, hanem egészen egyszerűen nem volt hely számukra a feldolgozó részlegen. Ők az angyalok, vagy védőszentek munkájának tulajdonították ezeket, vagy önnön személyes értékük bizonyítását látták benne, pedig csak arról volt szó, hogy a purgatórium, azaz a lélekfeldolgozó ügyosztály kitette a MEGTELT táblát. Semmi több…
illustration by Claudia Rogge