Ha nem mondhatom el senkinek............
........elmondom hát mindnekinek. Mert a filmek arra valók, hogy elmondjanak egy történetet. Sokszor konklúziók, vagy megoldás és bizony sokszor Happy End nélkül. Én egy B-kategóriás alacsony költségvetésű TV drámát vinnék filmre ha tehetném, tanulságként hogyan ne alapítsunk családot, valamint a narrátori és operatőri tisztséget is bevállalnám. Egy olyan történetben, ahol senki nem rossz , csak mindneki élhetetlen, és reményevesztett. Ahol a nők szégyenkeznek, ahol a férfiak nem tudnak nadrágot hordani, és ahol mindneki veszít.
A történet kicsinyes bosszúk, magatehetelen dührohamokkal tűzdelt igazi XX.századi szegényember a pácban dramaturgián alapul. Vegyünk egy lányt, aki önfejűségében házasságba menekül, mert fogalma sincs, hogy mit tegyen azok után, hogy a gimiből eltanácsolták, a körülötte lévő emberekkel soha nem került igazán bizalmas szeretetteljes viszonyba, anyja sosem titkolta előtte, hogyha nem lett volna a II.VH után illegális az abortusz, valszeg sosem szülte volna meg. Vegyünk egy másik anyát, aki bár mindent megtenne "hamár megszületett" gyermekéért, mégsem tud szabadulni attól a hozzáállástól, hogy a gyerek csak nyűg, és semmi jó nem származhat belőle. Mindezt nem azért, mert önző lett volna, egész egyszerűen csak azért, mert az ő anyja is sokat nélkülözött és szégyenkezett saját gyereklánysága miatt, és nem tudott jó tanáccsal szolgálni az ügyben, hogy mit tegyen egy nő, ha úgy marad egy olyan embertől, aki csak kedvét lelte rajta, de utódot nem szándékozott a világra hagyni. Ez a női vonalon terjedő átok (ne légyen örömöd a gyermekáldásban) generációról generációra öröklődve adja velejét ennek az olcsó kis drámának. Mindehhez díszletként szolgál a háború, a politika, a kis közösségek ítélkező nyelve, és nem utolsósorban a keleteurópai melankólia, ami az örökké semmibevett és megszállt kis országokra jellemző.
Első fejezet
A leány terhe
A kis falusi ház meszelt falán vakítóan verődik az ember szemébe a napfény, jótékonyan elfedve a bent zajló szülés kínjai. Bent a vánkoson izzadva, könnyek közt hozza világra terhét az a lány, ki nem is oly rég még szolgálóként dolgozott a nemesi családból származó, de immár vagyon nélkül maradt úrnál. A valaha jobb sorsra érdemes, de egyedül élő férfi nem bírt ellenállni a fiatal hús csábításának. Bár légyottunkat homály fedte, a következő 9 hónapban egyre gyarapodó súlyú leányt elbocsátották. Az újszülött, kinek jöttét nem tervezte senki, világgá üvölti fájdalmát. Az istenfélő és dolgos kis falusi népek jótékonyan szemethunynak a felett, hogy a balkézről született kisdedet egy feleség nélkül maradó többgyermekes férfi veszi a nevére.
Második fejezet
A nélkülözés évei.
Hogy ne legyen kitéve az esetleges csúfolodásoknak fattyú mivoltát illetőleg, zárdába iratják, ahol apácák tanítják meg neki az illemet. A kislány felnövekedvén szép de munkás nyarakat tölt nagymamájánál, ki erőskezű, és gyermekeit egyedül nevelő özvegyasszonyként szigorú erkölcsi leckékben részesíti. A kamaszlány esze nem jár a fiúkon, továbbtanulási szándékait a második világháború kitörése zúzza porrá. A nélkülözések éveit kemény szívvel vészeli át egy kis ceglédi házban és mikor a náluk lakó, az otthonát egy bombatámadás miatt elvesztő nála több mint 10 évvel idősebb férfi megkéri kezét, igent mond. Szép reményekkel indulnak neki az életnek, az országot járva próbálnak otthonra és munkára lelni, ami a háborúból lábadozó vad szocialista éveit élő államban sem egyszerű feladat. A szovjet ellenőrzés alatt tartott háborgó nemzet végül lázadni kezd. A Ratkó korszakot megfejelő forradalom, és az illegálisan magzatelhajtást vállalló orvos elbújdokolása a történelem eme viharai elől, végül gyermekvállalásra kényszeríti a házaspárt. Egy szem lányuk születése éjjelén a kijárási tilalmat hirdető orosz tankokkal szegélyezett utcákon kell magukat elkönyörögni a kórházig. Immáron hármójuk megélhetését kellett megoldaniuk. A szülésre buzdító, de ezen felül más kötelezettséget nem vállaló államapparátustól segítségre nem számíthattak. Gyárakban, és termelőszövetkezetben töltött fárasztó évek után végül lehetőségük nyílik vidéki otthonukat félillegálisan, jobb megélhetés reményében elcserélni egy fővárosi lakásbérletre, amely bizony tartogat meglepetéseket a kiszolgáltatott háttér nélküli házaspárnak. Az egyik ilyen meglepi, hogy az elcserélt lakásnak már van lakója. A lakcímre bejelentett börtönviselt férfi, ki addig épp büntetését tölti, egyszercsak megjelenik náluk éjjnek idején, csak pénzbeli támogatás ellenében hajlandó továbbállni.
3. Fejezet
A jobb élet délibábja
Viszontagságokkal teli a sötét pesti bérházakban lehúzott éveik, és pár lakáscsere után úgy tűnt révbe értek. Mindkettejük stabil állást talált, lányukat igyekeztek elhalmozni mindazzal, miben nekik nem volt részük. Balettra, később zongoraórára is járatták, egyvalamit azonban minden igyekezetük ellenére sem tudtak megteremteni neki, a nyugodt családias légkőrt. A szeretetét kimutatni képtelen apa, az állandóan mellékmunkát válallaló, de tanulási hiányosságai miatt hátrányos helyzetű anya folyamatos görcsös törekvése egy kispolgári életre vaddá, és lázadóvá nevelte az egyke kislányt. Nagy családi összejövetelek nincsenek, mindkettejük múltja szakadozott, a férfi részéről egy hátrahagyott gyermek, a nő részéről a felmenői által átélt elszigetelődés kísérti őket folyamatosan. A lányuk középiskolai tanulmányit egy gimnáziumban kezdi meg, de szabatos természete miatt csakhamar eltanácsolják. Szülei nehezen összespórolt pénzből egy kertesházat vásároltak, magukhoz vették az eddig vidéken tengődő mamát, és ez lett végül a 3 generációs női vonal otthona.
4. Fejezet
A dacházasság
A nagytotál egy zöld vaskerítéses szürke vakolatú családiházat mutat. A valamikor villaként funkcionáló hatalmas házat apró darabokra szeli a szocializmus kardja. A felosztott telek, és rajta a téglaház 5 családnak ad otthont. A Szőkére festett hajú fiatal leány túl pár abortuszon, a rózsákat nézi a kertben. Ő sosem szerette a kertimunkát, nem is szokta, hisz kallódó, gyakori költözésekkel tarkított gyermekkorából kimaradt a természet tisztelete. Az anyja nagy bánatára egyik gimnáziumba sem voltak hajlandóak elhelyezni a kicsapott lányt, és egyéb szakmát adó tanulmányait is abbahagyatta vele a demotiváltság. Korábbi inteligens orvostanhallgató udvarlóját elriasztotta, és egy vagánynak tűnő motoros suhanccal múlatta idejét. A 70 es évek csalóka biztonsága elhitette az emberekkel, hogy alanyi jogon jár az állami támogatás, és főállású anyaként is boldogulhat egy nő.
Ők is erre építettek, mikor végül bevállalták első, majd alig egy évvel később második gyermeküket. A srác, aki asztalos szakmával végül buszsöfőrként helyzkedett el, maga sem tudta mire vállalkozik, mikor a dacos, az esküvője napján is síró, alig 19 éves lányt elvette feleségül.
Tervezték ugyan hogy esti iskolában befejezik tanulmányikat, de a gyeden lévő, a szülések után elhízó lány egyéb érdeklődési területek hiányában egyre inkább belesüllyedt rossz döntéseinek melankóliájába, a fiúnak pedig a három műszak mellett amit családja érdekében elvállalt, semmi energiája nem maradt a tanulmányokra. Másra sem nagyon. Lányait ritkán látta, és hobbijait is félbe hagyta. Állandó súrlódások keletkeztek a kertben heverő motor és autóalkatrészek látványa miatt az anyóssal, ki nem sokra tartotta vejét. Ők a férjével inkább az általuk csak pesti lakásnak hívott ikertelfonos tanácsi lakásban húzták meg magukat, és csak a kertet gondozni, meg az unokákat látogatni, valamint a kis kert végében felhúzott kis faházba éldegélő mamára ránézni jártak ki.
Mindenki pikkelt mindnekire, a széthúzás állandósult. A két ember közti gondolkodás béli eltérés, a csiszolatlan intellektus, és a földhözragadt egyszerűség folyamatos feszültséget szült a mindennapjaikban. A gyerekek elvadulva hol egyik hol másik oldalra csapódva szigetelődtek el egy állandósult hidegháborúban. Néha békét leltek a dédi kamrájában, néha csendben piszmogtak nagyapjuk rosszalló tekintetének keresztüzében ha nagyanyjuk magával vitte őket a szűk belvárosi lakásba. De igazi törődés helyett inkább csak kötelességek sorozatát teljesítették irányukban. Nagyapjuk pár évvel később nyugalomra hajtotta fejét, pont amikor a világsajtó Diana hercegnő esküvőjével volt teli. Volt valami groteszk abban, hogy míg mások a világ 4 égtáján egy házasságot ünnepeltek, addig ők egy temetést intéztek. Ami közös volt a kettőben az a virágtenger.
A fiatal pár nem élt alkohollal, és az egyéb kicsapongások sem tartoztak a mindennapjaikba, ennek ellenére a családi hangulat ellenséges, rideg maradt. A terv a sokgyermekes családok számra igénybevehető lakásvásárlási hitel felvétele volt. Viszont ezt egy kerestből végül nem tudták bevállalni. Bár állandó anyagi gondjaik voltak, más megoldás nem lévén a 4 és néha ottalvósan +2 fősre duzzadt létszám miatt, szülői támogatással a ház kibővítésébe is belefogtak, és előírás szerint iskolába iratták lányaikat. Az anya akkor már 120 kilósra hízva állandó neurózisban, maga elé bámulva készítette gyermekeit az iskolába, a magatehetlenségből fakadó dühét a lányok hosszú hajának fésülés címén elkövetett rángatásában élte ki. Egész napját a hiábavalóság töltötte ki, és ez alkalmatlanná tette rá, hogy utódainak valamire való tudást vagy értékrendet adjon át.
A család többi tagjával nem tartottak kapcsolatot, nem voltak összejövetelek, a karácsonyi vacsorákkal való próbálkozások sorra veszekedésben végződtek. Az antiszociális magatartás a szomszédokkal való kapcsolattartást is lassan de biztosan ölte meg.
Nem jártak szülői értekezletre, egyáltalán semmilyen közösségi kapcsolatot nem voltak hajlandóak fenntartani. Szégyellték helyzetüket, és ez végül teljesen elszigetelte egymástól a családtagokat. A szeretet hirtelen fellobbanó lángajit újabb viharok mosták el. Ajtócsapkodás, hangos veszekedés, állandó pénzhiány, és random programok töltötték ki napjaikat. Az apa végül úgy döntött, elhelyzkedik egy szállítmányozó céghez, miután feleségét képtelen volt rávenni arra hogy legalább egy félállást találjon magának. Így sokszor hetekre távolmaradt, és bár anyagilag határozottan kezdtek rendbejönni, az így is egymástól eltávolodó családtagok még messzebb kerültek egymástól.
5. Fejezet
A kislány a tévében az első igazán kapitalistának tűnő eldobható pelenka reklámot nézi a tévében a nővérével. Bár még csak 11 éves, értékeli a reklám viszonylagos profizmusát, az ideális és szép családi hangulatot ami árad belőle, de tudomásulveszi, hogy ennek a reklámnak nem ők a célcsoportjai. Őket még kimosható pelenkával tették tisztába, és az is eszébe jut, hányszor állították őket a zuhany alá szitkozódva, mert épp a pelus elcsúszott, és nem tartotta benn azt amit illett volna. Mennyire örült volna az anyja, meg talán ő maga is, ha 10 évvel korábban dobnak ilyesmit a piacra, talán még az anyja is mosolyogva tette volna őt tisztába, pont úgy mint a néni a tévében. A másik dolog, ami elbűvölte az a szines tévé volt. Sokáig csak a nagyszobában lévő ősrégi Orion tv nyújtott olcsó szórakozást a családnak. Ezt az új kóreai gyártmányú "csodát" apa új munkahelyén kapott első fizujából vették, részletre, gondolván hogy a magasabb fizetésből jócskán futja majd a törlesztésre.
Nővérével együtt mégcsak nem is sejthették, hogy a reklámban szereplő termék hamarosan a mindennapjaik része lesz. Ők ketten elvoltak saját világukban, épp eleget hallották hogy erre nincs pénz meg arra nincs pénz, gyakorta külték őket a dédihez vagy a nagyihoz pénzért kujcsorogni, persze szigorúan kölcsönbe, hogy majd megadják. Ez a téma nekik is kellemetlen volt, sokszor hallották nagyit a foga közt szitkozódni arról, hogy milyen egy élhetetlen haszontalan lánya van. Az egyetlen jó dolog a pénzkérésben az volt, hogy beutazhattak a belvárosba, kirakatokat bámulni, és részt venni a sürgés forgásában. Nem sok velük egykorú kisgyermek szaladgált felügyelet nélkül akkoriban az utcákon, és ettől valahogy kiváltságosnak, és felnőttnek érezték magukat. Azon is elgondolkodtak persze, hogy miért nem anyu személyesen jön be nagyi munkahelyére "kölcsön"kérni, de aztán rájöttek, hogy a szégyen miatt. Inkább kerüljenek a gyerekek kínos helyzetbe, minthogy szembenézzen az anyjával.
Az új helyzetet, azahogy apa keres eleget, de ugyanakkor hetekig távol van elég könnyen megszokták. Ők is unták már a korábbi verziót, amikor anya este 11 kor a konyhában a hokedlin ülve maga elé bámulva várja apát, hogy az mikor hazajön a vacsora mellé még egy jó adag panaszkodásáradatot is a nyakába zúdítson. Hányszor tettették hogy már alszanak, mert ha ne adj isten még égett a villany , akkor anyjuk ingerülten kiabált rájuk, hogy kapcsoljátok már le a villanyt és ne leskelődjetek. Akkor még nem tudták miért kéne nekik szégyellniük magukat, mert ők is apát szeretnék látni egy kicsit, de aztán rájöttek, hogy anyjuk egyszerűen csak féltékeny. Akkoriban ragasztották rá a komfort nevet anya helyett (az órmótlan, kemény talpú barna bőrpapucsainak volt ez a márkája). Ennek a papucsnak a belsejébe nyomtatott arany betűit látták csak jóformán anyjukból, aki állandóan a padlásszobából kialakított hálóban aludta át a napokat. És ez még a jobbik eset volt, ugyanis ha lejött, kaffogva morgott, hol azért mert nem találta a papucsának egyik párját, hol azért mert a tükörbenézve szembesült azal, hogy igen, kövér is meg ápolatlan is lett. Mindig volt valami amit szidhatott, és ezeket a kirohanásokat csak akkor szakította meg, ha magába feledkezve tömte az arcába épp azt amit talált. Az undorító olcsó párizsit, a hersegő zöld tv paprikát, hogy aztán hónap végén jajveszékelve sírjon, hogy semmi sincs itthon, nem tud mit adni a gyerekeknek, csak cukros kenyeret, és a legklasszikusabb mondatot szajkózta, az "éhen fogunk pusztulni".
Ezt a helyzetet váltotta fel apa új munkahelyének köszönhetően egy viszonylag tespedt nyugalom, ami persze nem tartott soká.
Egy nap anya végül elszólta magát, mit szólnának egy újabb családtaghoz. A két testvér, és a nagyi egy emberként hőkölt hátra, mondván hogy ez nem túl jó ötlet, hisz csak most kezdtek talpraállni. De akkor már késő volt. Ő ugyan nagyon is jól tudta magáról, hogy terhes, de addig titkolta, amíg nem már nem lehetett mit tenni. Az apa sem volt épp felhőtlenül boldog, hiszen az az egy két nap amit otthon tölthetett két többhetes külföldi útja közt, túl értékes volt ahhoz, hogy még egy síró csecsemővel is foglalkozzon. A két nagyobb lányával sem nagyon volt ideje, meg energiája törődni, nemhogy egy újszülöttel. De hát ami történt megtörtént. Újabb gyerekszobának nem volt hely. Az idősebbik lány, akinek amúgy is gondjai voltak a tanulással, besokkalt, és egyik este lenyelt egy csomó tablettát amit otthon talált. Valahogy így tiltakozott az ellen, hogy még lehetelenebb helyzetbe kerüljenek. A gyomormosás után a család fellélegzett ugyan, de továbbra sem vontak le konklúziókat azt illetőleg, hogy ezt valahogy nem így kéne csinálni. Pár hónappal később, ahogy az újabb jövevény megérkezett, a dédi távozott az élők világából, megszabadulván a hitelezői, illetve a gyermekpesztra szerepkőrtől. Az anya annak ellenére hogy sokat köszönhetett nagymamájának, még a temetésre sem akart elmenni, és lányait sem engedte el, mondván, hogy nem kell azoknak látni a halált, és a temetők is undorítóak.