Szeretni, mondd akarsz-e?

Régóta tépelődöm különböző érzelmek forrásán, többek közt a szeretetén. Hogy mit is jelent valójában. Gyakran mondjuk ki valamire hogy szeretjük, de olyankor meg szinte lehetelen kiejteni a szánkon. Szeretünk egy ételt, egy zenét, egy könyvet, filmet, állatot, országot, kúltúrát, színt, stb stb, de mennyire máshogyan hangzik ha egy emberről, vagy eszmeiségről, vagy netán vallásról beszélünk. Hogy miért jár a szeretet szélsőséges formája karöltve a gyűlölettel. Pedig én magam is megtapasztaltam már, milyen könnyen fordul át a mindent felforgató érzés az ellenkezőjébe. Sosem tartottam magam érzelmes embernek, annak ellenére, hogy szélsőséges skálán mutatom ki, épp mi foglalkoztat, és ez mit vált ki belőlem. Néha elgondolkodom, hogy a közönyöm bizonyos dolgok iránt a túlzott empátia, illetve annak teljes hiánya okozza-e, vagy a kettő egyszerre, és ezért oltja ki egymást? De mi a szeretet? Csodálat, elfogadás, empátia, megértés, egyik sem, és mind. Akkor miért vált ki gyűlöletet, de legalábbis útálatot a másikból a másik szeretetének tárgya? Ami az egyiknek kedves, a másiknak nem az. Van, mikor közösséget kovácsol a valami, vagy a valaki iránt érzett szeretet, és van, amikor az ellenkezőjét. Mi kell ahhoz, hogy valakiből gyilkos indulatokat váltson ki, akár az egyik, akár a másik? Hogy képes valaki gyűlölni valakit, mert az mást szeret? Vagy azért gyűlölni valamit mert ő szeret túlzottan valamit? Nem tudok magyarázatot adni. Amikor egy felzaklató témára gondolok, épp annyira érzem, hogy megértem, és hogy tolerálom, mint amennyire az ellenkezőjét.  A hírekben borzalmasabbnál borzalmasabb dolgokat hallani, legszívesebben felüvöltenék hogy elég. Nem akarom sem az empátia túlzó megnyilvánulásait látni, sem a túlzó intoleranciáét. 

Nem akarok gyűlölni semmit, mégis egyre többször utasítok el mindent, ami megtaníthatna igazán szeretni. Talán pont ezért, mert a kettő elválaszthatatlan egymástól. Össze vagyok zavarodva, csak a szélsőségeket látom, mint egy jin jang jel....megpróbálom megpörgetni, és egy szürke foltot látok. összemosódik a 2 véglet. Ez a közöny, vagy az egyensúly? 

Tudtam szeretni, ebben biztos vagyok, gyűlölni is, de most, nem tudom, mit érzek. De sajnálom, hogy a kettőt sosem tudtam elválasztani egymástól