Különösen felkapott téma lett az utóbbi években hangoztatni a hozzáállásunk pozitív illetve negatív előjelének fontosságát. Bár a dolog nem új keletű, csak az elnevezések változnak, lássuk csak akármelyik világvallás hitrendszerét, pokol-menyország, jó és rossz kapcsolata. Én azt hiszem egyik sem lenne meg a másik nélkül. És bár a választás szabadsága a miénk, sokszor nem könnyű felépítenünk önbecslésünket, hogy a jó oldalt szolgáljuk. Rajtunk kívüllálló tényezők is megszabhatják, mit és hogyan bírunk elviselni, illetve hogy tetteink, attitűdünk megnyilvánulásai milyen következményekkel járnak majd a jövőnket, környezetünket érintően. Nézőpont kérdése az egész. Valaki a családja elvesztése ellenére is egyenes gerinccel, szeretettel tud a világhoz viszonyulni, valaki a legkevesebbtől is összeomlik és a világra zúditja keserűségét. A teherbírásunk nem csak azon múlik miben hiszünk, hanem, hogy a minket körülvevő erők mennyire tudnak befolyásolni. A víz is aszerint változatja halmazállapotát, hogy milyen hőmérsékletű közegben van, és a virágmag is attól függően tud fejlődni vagy elhalni hogy mennyi vizet/fényt kap. Az egymás közti kölcsönhatások emberi halandó elmével felfoghatatlanok. Bár receptet sok vallás, filozófia kínál, a jóra való törekvéshez és a harmóniához, a belső/külső egyensúly módszerének tényleges elsajátításhoz edzettség is kell. Ami lehet emberöltőkön keresztül formálja egy lélek teherbírását.
www.graciehagen.com/gallery/illusions_of_the_body/
Azért ezek a képek most jelentősen elgondolkoztattak. Azért látjuk az egyiket szépnek, a másikat csúnyának, mert úgy akarjuk? Vagy mert valóban van egy általános érzésvilágunk ami kollektív belülről fakad? Ki mit lát szépnek/csúnyának vagy ki mit láttat annak, mikor a szubject mégis ugyanaz marad?
