Piros libikóka

2014.12.16 15:57

A vastagon pirosra mázolt libikóka a játszótér legtávolabbi sarkában volt. Egyik felén a napfény visszacsillant a fényes festékrétegről, a másik fele viszont állandóan árnyékban volt a mögötte lévő bokrok, és a felette álló hatalmas geszetenyefa lombja miatt. 

A gyerekek inkább a hintákat, a mókuskereket, és a mászókákat szerették használni, mert a mérleghintához nehéz volt hasonló súlyú játszó partnert találni, ha meg mégis, akkor meg leszállni volt róla macerás, mert valamelyik fél szinte mindig elszámította magát a hirtelen egyensúlyváltozás miatt, és vagy állon verte magát, vagy fenéken.........

A park bejáratánál egyszer csak megjelent egy kislány, olyan 8 éves forma lehetett, világoskék ruháján gyönygvirágminták díszelegtek. Szőkés barna haját laza féloldalas fonott coffban viselte, amelyből kibomlottak a tincsek, és amit rendszeresen a tenyere élével húzott ki a szeméből, mert azok folyton az arcába tapadtak. Most is gyors mozdulattal seperte ki a szeme elől az elkócolódott hajszálakat, ahogyan körülnézett a játszótéren, hogy feltérképezhesse milyen játékok vannak benne. Első alkalommal járt erre, nemrég költöztek a környékre, nem számított ezért ismerős gyerekarcokra sem. Szülei munkában, így nem volt aki hazakísérje, még az osztályában sem barátkozott össze senkivel. Az iskolából hazafelé (alig két sarokra volt az otthonuk az iskolától) talált rá a játszótérre. De most elég üres is volt, csak a homokozóban lapátolt két, 1 és 4 éves forma kiskölyök anyukájuk felügyeletével. Nem tudta merre induljon, de abban biztos volt, hogy a kék, piramis alakú mászóka és a zöld mókuskerék még túl magas ahhoz, hogy felmásszon rá. Végül a sárga és zöld színekben pompázó hinták felé vette az irányt. Három volt egymás mellett, különböző lánchosszokkal, hogy az egészen kicsitől, az egészen nagy gyerekekig is tudják használni.

Beült a középsőbe, ami picit nagy volt neki, így nehezebben tudta ellendíteni magát, de aztán nem kellett attól tartania, hogy a lába súrolni fogja az ülés alatt a sok gyerekláb által kivájt homokgödröt. Alaposan meglendítette magát, és addig ingázott erre arra, míg a lánc már majdnem vízszintesben állt a hinta tengelyével. A lábfejét figyelte, szemét a velúrbőr szandáljára tapasztva, amin apró lyukak vájtak kacskaringós mintákat a bőrbe. Szerette ezt a szandált, fehér gumiból készült talpán homorú vésetek hagytak smiley mintát a földön, megannyi mosolygó fejet hagyva maga mögött. Fellendüléskor azt képzelte, talpával a felhőket érinti, és szandáljával arcokat rajzol az égre, hátrafelé pedig azt, hogy a földbe zuhan.......sosem unta meg ezt a fajta képzelődést, bár a földbe zuhanástól mindig félt egy picit, néha még a szemét is becsukta. A felhők felé pedig szorosabban markolta a láncokat, nehogy kirepüljön a hintából, mert vágyott arra, hogy az égbe emelkedhessen, miközben tisztában volt vele, hogy nincsenek szárnyai...........

A kislány hintázgatott, pár perce már csak csukott szemmel, mert épp azt élvezve, hogy felfelé lendüléskor a szemhéján átütő fény pirosra festi a látómezejét, míg hátrafelé hirtelen elsötétült.......piros-fekete-piros-fekete, élet-halál-élet-halál...

Míg így hintázott, a tér lassan megtelt gyerekekkel. A legtöbbjük iskolából hazafelé, egymás társaságában, de szülői kíséret nélkül volt. Hangosan egymást spannolva foglalták el a mászókákat, és ezért a kislány is abbahagyta a hintázást. A feeling immáron elszállt....Kőrbepásztázott tekintetével a sokaságon, hátha akad akivel szívesen játszana, de azok vagy idősebbek voltak nála, vagy szemmel láthatólag jól elvoltak egymás társaságában olyan megszokott és begyakorolt játékokkal, aminek szabályait nem ismerte. A kék piramis tetején egy 10 éves forma srác állt önelégült vigyorral a képén, a mókuskereket pedig egy vörös fejű, hosszúlábú rövidnadrágos fiú hajtotta, mint akit üldöznek. Izzadt is rendesen, miközben a többiek kórusban kiabálták neki; még gyorsabban, még gyorsabban. A hintákat is hamar belakta néhány felsőtagozatos barátnő, akik hangos viháncolással beszélték ki fiú osztálytársaikat olyan szavakat használva, amit a kislány nem akart hallani. Sok választása nem maradt, vagy elmegy a parkból, vagy megpróbál szóbaelegyedni a fiúkkal, de tapasztalatból tudta, hogy az ilyen hangoskodók hamar elhajtják, mert ő "csak egy lány" aki nem szeret részt venni a csordajátékokban és együtt szivatni valamelyik tagját a társaságnak. 

Végül megakadt a tekintete a legtávolabbi sarokban a piros libikókán...

Egyedül nem lehet vele játszani, de egy korábbi rossz tapasztalata miatt, (olyan játszópajtást fogott ki, aki direkt lendületből ugrott fel alá, ezért kis híjján agyrázkódást kapott, amikor le-fel pattant az ülésen) a látott felhozalból inkább nem kért meg senkit, hogy jöjjön vele társnak.

Csendben kerülte meg a homokozót, ahol az egyik pici épp a saját fejére szórta nagy elánnal a homokot, míg a másik a testvérétől elkobzott babakalapba töltött vizet a kulacskájából. Az anyuka, mikor letette maga mellé a padra a képes magazint amit addig lapozgatott és észerevette mit csinál a baba, gyorsan kihúzta őt a homokozóból, közben jajveszékelt, hogy most tiszta homok lett minden, és hogy megint moshatja meg a haját, a másikra meg haragosan rászólt, hogy ne sarazza még jobban össze a kis sapkácskát...Persze mindez nem történt volna meg, ha az újságolvasás helyett, odafigyelt volna rájuk.

Ezen kicsit elmosolyodva a kékruhás kislány végül elérte a mérleghintát. Óvatosan rálépett az árnyékos oldalon álló végére, és lábait óvatosan egymáselé helyzve, karjait széttárva egyensúlyozott a gerendán amíg el nem érte a tartó tengelyt. Ott megállt, kissé elbizonytalanodva próbálta felmérni a stabilitását. Vett egy nagy levegőt, és tovább csúsztatta a lábát. A gerenda hirtelen megbillent, és ő majdnem leesett, de az utolsó pillanatban sikerült megtartania az egyensúlyát. Ezen felbátorodva többször végig sétált a világos napfényes oldaltól az árnyékban álló sötétig, és vissza. Mikor már magabiztosan mert végigmenni az egyik ponttól a másikig, felkészülve érezte magát arra, hogy a közepén megállva, nagy terpeszben, térdét hol egyik hol másik irányba hajlítva megpróbálja fenntartani hintázás közben is az egyensúlyt a két véglet közt. 

És ekkor az egyik fiú, az a csíkos pólós, aki a piramis alakú mászóka tetejéről mászott le, odament hozzá. Egy darabig figyelte, majd megkérdezte, hogy játszat e ő is? A kirlány, aki elvesztette a ritmust, leugrott a libikóka tetejéről, és torkában dobogó szíve miatt megszólalni nem tudván, csak bólintott egyet. Egymást felsegítve léptek fel a libikóka két szárára, és távolabb mászva egymástól, állva próbálták megtalálni a ritmust. Fel-le, fel-le...

A lány szemben állta a nappal, a fiú pedig fázni kezdett az árnyékos oldalon, de még lelkesen folytatták a játékot. Pár perc után a nyelvük is megeredt, bemutatkoztak egymásnak, és beszélgetni kezdtek. Aztán kitalálták, hogy helyet cserélnek, mert a lánynak már káprázott a szeme a fénytől. Nagyon ügyesen csinálták, egyszerre ugrottak le a libikóka oldalán, újból felmásztak rá, immáron helyet cserélve a sötét és világos oldalon.

De a fiún már látszott, hogy unja a játékot, és menne vissza a barátai közé, akik egymást lökdösve mutogattak rá a mászókák irányából. A kislány is tudta, hogy szülei hamarosan hazatérnek, és addigra szeretett volna otthon lenni. És akkor történt meg a baj. Egyszerre akartak leugrani a mérleghintáról, de a kislány lába megcsúszott a szandálban, és egyensúlyát vesztve a földre zuhant....bár sikerült a kezeit maga elé tennie, a másik oldalról szintén leugró srác súlyától szabadulva, a libikóka szára a magasból hirtelen lecsapott. Halántékon ütötte a földön fekvő lányt, kinek bőre alól csakhamar kiserkent a hintáénál is pirosabb vér. A homok gyorsan szívta be a kiömlő vért...

A gyerekek, köztük a csikos pólós fiú, csak álltak, és az ijedtségtől mozdulni se tudtak. Az anyuka a homokozó mellől odaszaladt, próbálta magához téríteni a kislányt, és elállítani a vérzést, felszólította a fiúkat, hogy hívjanak mentőt.

Nemsokkal később az meg is érkezett, és szirénázva vitte el a kislányt, akit újra kellett éleszteni, de legalább stabilizálták az állapotát. Fejsérülése miatt sokáig lábadozott, de már sosem volt többé ugyanaz a lány, mint előtte volt.

A mérleghintát néhány nap múlva leszerelték, és csak egy sötét folt maradt mementóként a gesztenye fa árnyékában a földön, arról mesélve, hogy egyetlen rossz mozdulat a sötétbe taszíthat.

 

Blog

2014.04.24 11:49
Ismerős az az érzés, amikor kismillió dolgot szeretnél megtenni egyszerre? de pont nincs időd rá? amikor meg van, akkor meg az ezközök hiányoznak? máskor meg megvannak az ezközök, de a lehetőség nem adott? valahogy ezt a csiki csuki játékot játssza az élet velünk néha. A munkahelyeden vagy, de épp...
2014.04.08 10:44
Szimbóluok, jelképek, valami aminek a képzetét, fogalmát próbáljuk társítani valami általunk is könnyen befogadható, ismert formával. Valamik amiket szavakkal csak kőrbeírni tudunk, de mégsem fejezehetjük ki jól. Ezért alkotjuk meg vizuálisan. Próbáljuk determinálni, amit máshogyan nem tudunk...
2014.03.19 11:44
Az égszínkék troll tanácstalanul állt kedvenc csemegézőhelyén, a bazalt tömbökkel tarkázott kis kanyonban, valahol a Csonttörő hegység északi oldalán. Szerette ezt a helyet, mert mindig akadt a fogára való apró kőtörmelék, amivel nassolásként tömhette a bendőjét. Bár most sem volt különösebben...
2014.03.07 23:47
Mindenki van úgy vele, hogy néha visszapörgetné az idő kerekét. Most nagyon rámtört, és még ha nem is vagyok 70 éves, és nem is idealizálom a múltamat, akkor is szeretnék újra huszonéves lenni. Azt hiszem a nosztalgia elsősorban azért jön rá néha az emberre, mert az idő múlásával és egyre több...
2014.02.14 18:10
Imádom a fiktív ünnepeket, amelyek általában valamely ősi, a feledés homályába veszett szokásokból vagy megfigyelésekből avanzsálnak naptári ünnepnappá. Ilyen számomra a Valentín illetve Bálint napja, de folytathatnánk a felsorolást a majálissal, a mindenszentek ünnepével, a péntek 13-al, de akár...
2014.02.07 20:52
Szeretek biciklivel közlekedni, mostanában újra rászoktam, ettől csak a mínuszok szoktak néha visszatartani, vagy a csúszós esős idő. Talán ennek köszönhető, hogy kissé elszoktam a tömegközlekedés csodáitól, maximum pár metrómegállót teszek meg a munkahelyemig. De néha elkerülhetetlen hogy egy egy...
2014.01.14 11:24
Én is csak a saját fejemből tudok kiindulni, és egy szubjektív szűrőn keresztül látom a dolgokat. Viszont sehogyan sem fér a fejembe, hogy ez a szűrő a gondolatvilágunk eredménye. De a  szubjektív gondolatokat vajon mi alakítja/formálja? Megszületünk aztán eldöntjük, hogy én csakazértis így...
2014.01.10 22:05
Szinte szégyellem magam, amiért 1 éve lakom anélkül egy kis lakásban, hogy megpróbáltam volna hangulatossá tenni. (akasztották a hóhért, a fodrász haja mindig rendezetlen, stb- blablabla, dunát lehetne rekszeteni a bölcsességekkel). Pedig a hangulatkeltés nem csak pénzkérdés (bár tény hogy pénz...
2014.01.08 09:35
Szinte fel sem tűnik, milyen zörejek zajok vesznek részt nap mint nap életünkben. Kamasz koromban, egy textilipari szakközépiskola diákjaként  gyakorlati órákon időnként magával ragadott a gépek monoton/ritmikus zaja. A különböző kötőgépek hangjának kakofon egyvelege végül egészen érdekes...
2013.12.09 22:19
Különösen felkapott téma lett az utóbbi években hangoztatni a hozzáállásunk pozitív illetve negatív előjelének fontosságát. Bár a dolog nem új keletű, csak az elnevezések változnak, lássuk csak akármelyik világvallás hitrendszerét, pokol-menyország, jó és rossz kapcsolata. Én azt hiszem egyik sem...
<< 2 | 3 | 4 | 5 | 6 >>