Egyetlen egy dolog van az életben amelyre nem hiszem hogy valaha is választ kaphatunk az életünkben, az pedig az, hogy miért vagyunk a földön. Kismillió teória van arról, hogy milyen célzattal termetetett a földön számunkra ismert lét. Napi szinten kapunk ismereteket a testünk működésérélől, a természetben zajló folymatok okairól, a fizikai és kémiai reakciók mibenlétéről, de a választ sem a tudomány, sem a hit nem tudja konkretizálni. Hangzatos címszavakkal illetjük gondolatainkat, hisszük azt hogy feladatunk van a földön, hogy az univerzum részei vagyunk, hogy gondolatunk ereje fejlődésre és folytatásra késztet. Tényleg így van? Mivel többek az én gondolataim mondjuk egy macskáénál? Mivel ér többet egy Mona Lisa mondjuk egy madárfészeknél? Én nem hiszem, hogy az általunk megtett dolgoknak a hatásokon kívül rendelt célja lenne, sokkal inkább előre programozott, de kombinációjában azonnal fel nem fogható hatásokat érhetünk el vele, amelynek kimenetelét részleteiben már ismerjük, vagy ismerni fogjuk. Tudjuk, hogy a pohár összetörik, ha a földre lökjük, mert van gravitáció, és az üveg szerkezete a becsapódást nem bírja ki. De ettől még nem tudjuk, hogy hány darabra esik szét, és milyen irányba fog szétszóródni, vagy esetleg elvágja e valaki vele magát. És még az is lehet hogy a véletlen úgy hozza, egy párna kerül alá, ami miatt mégsem törik össze. De magyarázatot arra, hogy személy szerint én vagy ő miért létezik, sosem kapunk kielégítő magyarázatot. Akkor harmonikus minden, ha úgy érezzük, köztünk, a világ és a környezetünk között kiegyenlítő hatású kölcsönviszony van. Pl. ha munkánkért cserébe számunkra kielégítő jutattást kapunk az élettől, vagy ha kellő képpen viszonozzák érzelmi impulzusainkat. Valaki pszihológiai szempontból, valaki spirituálisan, valaki racionálisan közelíti meg a kérdést. Vannak alapfogalmaink az életről, azt hisszük tudjuk a különbséget jó és rossz fogalma közt, hogy képesek vagyunk a megértésre, de aztán nap mint nap megcáfoljuk magunkat. Csak egy folyamat a történelemből végiggondolva rávezet arra, hogy mennyire is csak elindítói semmint tudatos alakítói vagyunk sorsunknak. Egy törtető, célokkal teli ember nekivág mondjuk az ősei által tapasztalati úton fejlesztett szerkezetével, egy hatalmas fából épített hajóval a végtelennek tűnő vizen. Talán csak az jár a fejében hogy önmagának bebizonyítson valamit, vagy csak az, hogy megélhetést és pénzt szerezhet a családja istápolására, de az is lehet hogy a büszkeség, vagy a hírnév szerzés hajtja. És egyszercsak kiköt valahol. egy parton, mely eddig csak sejtés volt, most valóság lett. Aztán jönnek a következmények, a birtoklás, a formálásra törekvés, az új ismeretek elterjesztése.
Az akaratlan folyamatok beindítása, egy állatfaj elterjesztése, évszázadok alatt fejlődő vidékek teljes megváltoztatása alig pár évtized alatt. Kúltúrák terjesztése, pusztítása, nem kívánt következmények, az ott fellelhető betegségek áthurcolása. Hogyan is dönthetné el bárki, hogy az amit tett az első hajós, az a világra, és a benne élőkre, (és most nem csak az emberekre, hanem a növényekre és állatokra, vagyis minden létezőenk és élőnek tartott létformára gondolok) nézve ez jó vagy rossz? Egyes részeit tekinthetjük jónak, hiszen nem ennénk kukoricát, banánt, nem hódolhatnánk a kávé vagy a csokoládé élvezetének, nem lennének a másik kúltúrából átemelt ezközeink, melllyel életünket megkönnyíthetnénk. De bőven van negítv oldala is, fajok, népcsoportok elpusztítása, a környezet akaratlan terraformálása, ellentétek kiélezése.
Mindeközben tudathasadásos állapotban igazságok és hazugságok közt örlődve kényszerítjük rá egyéni akaratunkat a társadalomra, és fordítva a nagy tömeget irányító kialakult erők akaratát az egyénre. De ezek még mindig csak hatások.
Elítélni valakit azért mert a nagytöbbség belső ösztöneit megtagadva a saját neméhez vonzódik, miközben brilliáns elméje nélkül sosem fejtették volna meg az emberek életét kioltó háborús üzeneteket titkosító Enigma kódot, hogy aztán önmagukat is hazugságokba bilincseljék, mikor ráébrednek arra, hogy mindezt még titokban is kell tartani, mert ha kitudódik, akkor technikailag értelmét veszti eddigi munkájuk? Mennyire ironikus az egész, annyira könnyű azt mondani, ne ellenségeskedjünk, ne háborúzzunk, hogy szeressünk, hogy tanuljunk, hogy éljünk-fejlődjünk, holott az alaptörvény mindig is az marad: kiegyenlítődés csak két ellentétes erő hatására érhető el. Nincs jó rossz nélkül, és fordítva is igaz. Az elfogadás az, amit mocskosul nehéz tudomásul vennünk, hiszen ha elfogadom az egyiket el kell fogadnom a másikat.
Ha szeretm a jót, szeretnem kell a rosszat is.