Képzeljünk el magunk elé egy hatalmas mezőt végtelen számú építőkockával, alakzatokkal....piramisok, téglatestek, félgömbök, szabályos és szabálytalan testek végtelen variációi. Kezdjük el kombinálni, építgessünk........persze formaiságánál fogva korlátozottak a lehetőségeink. Egy idő után a gravitáció és egyéb a testre ható erők összeomlasztják kis építményeinket. Most képzeljük el, hogy egy-egy termetett építmény egy-egy korláthoz kötött élő vagy élettelen struktúra......megragadunk random pár elemet és egy zacsiba dobálva őket elküldjük egy másik dimenzióba. Ahol szép lassan a síkból építmények sorozata bontakozik ki. Egyre ügyesebb és fifikásabb építményeket kreálhatunk ezáltal.....több zacskó tartalmát összeborítva hatalmas építményeket húzhatunk fel.
De vajon mi történik, ha egy helyen túl sok gömb és piramis vetődik, és gyűlik össze? természetesen szétesik a struktúra............míg a többnyire téglatest illetve kockák egyvelegéből csodás és stabil , de egy idő után borzasztóan egysíkú struktúrák jöhetnek létre.
Húzzuk rá ezeket a szimbólumokat a személyiségekre, vagy a társadalmakra................azt hiszem érthető, miért nem működik hosszútávon az egyazon irányba eltolódás, és miért van szükség a véletlen variációk tömkelegére..............Már csak egy dolog szomorít el, az én kis tasakomban bizony csak gömbök és piramisok vannak, és sehogyan sem jön az a másik, akinek meg csak kockái és olyan testjei amihez hiányoznak az én kis kiegészítőim..................